Bonifacio

42905270041_ae08b2dc38_c

Leírás

Bonifacio Korzika legrégebbi városa egy magas sziklán húzódik, és a Szardíniáról érkező hajók legfőbb kikötője. Csapatunknak lehetősége adódott 2019 nyarán ezt a helyet is meglátogatnia. Őszintén valljuk, hogy kihagyhatatlan élményt biztosított.

Bonifacio városát 828-ban a toszkán Bonifác alapította, akiről végül a nevét is kapta a város, mely két részből áll, a kikötőből és az Óvárosból.. Legjelentősebb épülete a genovaiak által épített, bonifáciai erőd, ahonnan a városba két lépcsősor vezet, a Rostello és Szent Rókus lépcsője

A szigeteket a  Bonifacio-szoros választja el, amely egy védett terület. Ebben a szorosban található a 10 szigetből álló Lavezzi-szigetek. Ezen kívül még az aragóniai király lépcsője, amelynek 187 lépcsőfoka a tengerhez vezet. Szóbeszéd azt mondja, hogy 1420-ban egy éjszakája alatt az aragóniai katonák faragták ki a lépcsőket a sziklafalból. Korzika leglátogatottabb emlékművét mindenképp érdemes megmászni, ugyanis gyönyörű kilátás tárul innen szem elé, a tengerre, Szardíniára és a zátonyokra. A lépcső fizetős, gyerekek számára ingyenes, de mindenképpen megéri hiszen gyönyörű és felejthetetlen élményt biztosít, ahogy a zátonyok alatt sétálhatsz.

Egyéb Látnivaló

  • Mind
  • Anglia
  • Irán
  • Mexikó
  • Montenegro
  • Spanyolország
  • Törökország
  • USA
  • amerikai egyesült államok

A weboldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk a látogatóink számára. Biztosak vagyunk benne, hogy weboldalunk további használatával Önt is az elégedett látogatóink között üdvözölhetjük. Az alábbiakban tájékoztatjuk, hogy oldalunk milyen sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás